Nanzan Aikido Egyesület | Nanzan Aikido Association

Monacói jegyzet

Mint arról már biztosan többen is értesültetek, november végén “expedíciót” indítottunk Tamura Sensei idei utolsó, Pécstől 1200 km-es sugarú körön belül tartott edzőtáborába, mely a Monacói Hercegség területén, Monte Carlóban került megrendezésre. Az utazás gondolata legelőször ősszel vetődött fel, mikor is végignéztük a Sensei programját – 2010-nyaráig – és rádöbbentünk, hogy nem sok közös edzéslehetőség lesz vele a közelben, az elkövetkező egy évben.

Az utazás, Monaco

Többek lemondása után, kialakult az utazó négyes fogat: Dénes, Gábor, Zoli és jómagam. Pénteken reggel 6:30-kor vágtunk neki a kb. 12 órásra tervezett útnak. Nagykanizsa után – ahonnan számítva legközelebb Monacónál kellett letérni az autópályáról -, Szlovénia felé vettük az irányt, ahol végig szakadt az eső. Olaszországot, Milánó érintésével északon szeltük át, majd délnek fordulva Genova közelében álltunk “irányba”, ahonnan már csak alig több, mint 180 km-re volt a cél. Ez utóbbi szakaszt, egyik kedvenc új “hobbinknak”, az ideális Autogrill keresésének szenteltük. (Jómagam nagy rajongójuk vagyok.)

A 12 órásra tervezet útból végül több, mint 14 óra lett, bár közel sem tűnt ilyen soknak. Monacóba már sötétben érkeztünk, de ellentételezésül fantasztikus látvány fogadott minket.

A szállást – mely véleményem szerint kifogástalan volt – könnyen megtaláltuk. Külön érdekessége, hogy az utcafrontról három szintesnek tűnt, a mélygarázsba érkezve, érzésre kb. egy-két szintet mentünk lefelé, de ez igazából a -4. volt. A recepció a 0-on, a szobánk az 1. emeleten. Ha le akartunk menni a városba, akkor – és most figyelj! – le kellett mennünk a -3-ra, ahol egy hosszú folyosón és pár ajtón át vezetett az út egy újabb liftig, melyben a 8. emeleten voltunk és onnan tudtunk lemenni a földszintre (0.). Innen kb. 10 percre volt gyalog a kaszinó tér.

Az első este körbejártuk a belvárost és bevallom, betértünk a kaszinó(k)ba is. A monacói kaszinók – általam tapasztalt – érdekessége, hogy a játékautomaták nem a hazai “nagy kasza” üzemmódban működnek, így pár 10 € nyeremény könnyen begyűjthető, akár 5 € befektetéssel is. Persze a mértékletesség itt is nélkülözhetetlen. Mondhatnám úgy is, hogy az élmény megéri a nyereményt :) .

Szombaton reggel napsütésre ébredtünk. A szállodai szoba teraszáról kicsit kihajolva látszott a tenger, mely szikrázott a felkelő nap sugaraitól. Aznap +20 fok volt, zöldelltek a fák és a bokrok, virágzott a hibiszkusz, stb.

Gyors reggeli után magabiztosan indultunk az edzés helyszínére, a Stade Louis II-be. Az út közel sem volt olyan egyszerű, mint azt gondoltuk. Felüljárók, egyirányú utcák, aluljárók és alagutak. Monacóban két irányba lehet építkezni, felfelé és lefelé. Komolyan kíváncsi lennék egy olyan ábrára, ahol az összes föld/szikla alatti építmény látható. A vár alatti sziklában nemhogy út, de még elágazások is vannak, de ezek után már nem meglepő, hogy ugyanitt egy (lefelé) 5(?) szintes kereskedelmi központ is található. Normál:

Aikido

A Stade Louis II. a Monaco labdarúgócsapatának stadionja, de a pálya – illetve a lelátók – alatt hatalmas parkoló, uszoda, fitness és kosárlabda csarnok is elfér. Ez utóbbiban volt az edzés. A sok keverés miatt késve érkeztünk, ráadásul a parkolóházból nem lehetett közvetlen a terembe jutni, így kénytelenek voltunk kívülről megkerülni a létesítményt.

A manőver közben vajon kivel találkoztunk? Természetesen Tamura Sensei-el, aki már hakamában szállt ki az autóból. Mi még utcai ruhában – vállunkon a táskával, fegyverekkel -, meghajoltunk neki, köszöntöttük, amire szívélyes kézfogás volt a válasz.

Az első edzést Tamura Sensei tartotta. A szemináriumon részt vett még Takanori Kuribayashi 6. dan shihan is, aki a Hombu-ban gyakorol és nevét, a 6. danosok közt az első helyen találhatjátok. Az edzéseken nem voltunk sokan, 70-100 főnél több nem gyakorolt a tatamin. (Tamura Sensei “rezidenciája” innen kb. 200 km, ahol heti két edzést tart. Talán ez is közrejátszott.)

A hangulat remek volt, a Sensei sokat tanított és a viszonylag kis létszám miatt többször is odajött hozzánk és segített az aktuális technika megértésében.

A délutáni foglalkozást Kuribayashi Sensei tartotta, de ezen részt vett Tamura Sensei is. Kuribayashi Sensei rettentően gyors és dinamikus. Az általa tartott edzésen mindenkivel dolgozott. Külön öröm és egyben nagyszerű lehetőség volt, hogy Tamura Sensei ilyenkor körbejárt és nagyon sok pároshoz odament segíteni, kicsit beállt gyakorolni. Rengeteget lehetett ilyenkor tanulni tőle, hiszen ebben az esetben nem kellett az edzés vezetésével törődnie, hanem ő is felszabadultan dolgozhatott.

A tatamin nem csak helyiek voltak, hanem több magas fokozatú francia mester is velünk gyakorolt (pl. Claude Pellerin, 7. dan).

Az edzések körülményei – minden túlzás nélkül – szinte tökéletesek voltak. A “szinte” szó legfőképp a parkolási díjnak köszönhető, hiszen az öltözők, és a terem, kifogástalanok voltak. Az előbbiek tiszták, megfelelő méretűek és zárhatók voltak, az utóbbiban a küzdőteret padlószőnyeggel fedték le, majd erre helyezték el a tatamikat. Az edzések után ásványvizet kaptunk, de az első nap végén – friss, helyi – mandarinnal kínáltak, vitaminpótlás gyanánt. A kamiza:

A másnap reggeli edzést megosztva tartotta a két Shihan. A forgatókönyv hasonló volt az előző napihoz és többször is dolgozni tudtunk a mesterekkel. Kuribayashi Sensei elmesélte, ha Tamura Sensei támadja, úgy érzi, képtelen megcsinálni a technikát. Edzésein a technikák közbeni egyes pozíciókra (ill. azok fontosságára) helyezte a hangsúlyt, míg Tamura Sensei a tőle megszokott eki/ki-tai gyakorlási móddal mutatta be, az ellenfél erejének elvezetésének titkait.

Az idei évben szerencsésnek mondhatom magam, hiszen relatíve sok Tamura Sensei edzésen tudtam részt venni. Ide Monacóba már úgy érkeztem, hogy az egész évben látottakból leszűrt gondolatokra és megtanult technikákra, mozdulatokra vártam az önigazolás lehetőségét (ergo kíváncsi voltam, hogy jó úton járok-e). Ehelyett kaptam ismét egy csomó új megoldást és gondolatot, egy újabb csomagot, melyet emésztenem kell a legközelebbi edzőtáborig. Azt hiszem, bármennyiszer is találkozom a Sensei-el, mindig ezt fogom érezni és éppen ezért nagyszerű és értékes minden egyes ilyen lehetőség.

A csapat:

(p.s.: köszönöm Gábornak a vezetést, Dénesnek az 1€-s DAB felfedezését és Zolinak a nyakpárnát. Ezek nélkül nem ment volna :) )

(p.s.2: Monacóról az hírlik, hogy nagyon drága. A szállásunk 7500 Ft volt fejenként/éjszaka egy olyan apartman-szállóban, ahova bármikor visszamennék. Az éjszakai buszjáratra a jegy ára 1 €, ami akárhogy is számolom olcsóbb, mint Pécsett. Egy tányérról lelógó pizza ára 10 € körül van, még a hercegi palota közvetlen közelében is és a szupermarketekben is közel hazai árakon vásárolhatók meg az élelmiszerek. Egy tekintetben tényleg drága Monaco az egyszerű turista számára: ez a parkolás.)

Niko

Vélemény, hozzászólás?