Nanzan Aikido Egyesület | Nanzan Aikido Association

Etikett

Az etikettről nagyon sokat olvashatunk pl. Tamura sensei könyvéből, amit szívem szerint kötelező olvasmánnyá tennék, legalább az első dan megszerzése előtt. Ebben a témában nem szeretnék konkrétan az aikido-etikettről írni, mert azt remélhetőleg mindenki tudja. (Akit az etikett történeti része érdekel, javaslom ismét az “Az aikido átadása és etikettje” c. könyvet.)

Amikor kezdő voltam, az etikett bonyolultnak tűnt. Úgy éreztem magam, mint egy KRESZ-parkban. Belép, meghajol, papucs, fellép, meghajol, leül (hova/hogyan?), meghajol, meghajol… Szóval ez akkor soknak tűnt. Persze megértettem, hogy ez része az aikidónak. Azóta sok más harcművészet edzéseit láttam már és sajnos szinte sehol sem láttam ekkora darab Japánt, mint ami nálunk van. Azt is meg kell említenem, hogy sok olyan aikido dojóban is jártam már, ahol nem fektettek ekkora hangsúlyt az etikettre, mint nálunk. Ez nem jó. Amikor az aikidóból szép lassan elvész az etikett, úgy lesz egyre inkább sport, mint harcművészet.

Tamura sensei a következőket írta:
“(…) Ahhoz, hogy megőrizhessük a rendet, meg kell vizsgálnunk a mesterrel szembeni udvariasságot, a sempai-al szembeni tisztességes magatartást, a pontos viselkedési formát a kohai-okkal, dohai-okkal. (…)”

Tamura sensei egyetlen mondattal sokkal többet fejez ki, mint mások több oldalnyi írással: UDVARIASSÁG – TISZTESSÉGES MAGATARTÁS – PONTOS VISELKEDÉSI FORMA. Ebben benne van minden. Nemcsak azt kell megtanulnunk, hogyan hajoljunk meg egy mesternek, hanem azt is, hogyan kell pontosan viselkednünk egy kohai-al úgy, hogy ne éreztessük a kettőnk közti különbséget, esetleges fennhéjázásunkkal ne bántsuk meg (sajnos erre már sok példát láttam).
Az aikidóban a mesterünket megválaszthatjuk a sempai-okat és később a kohai-okat nem. Ha egyszer jelentkeztünk egy mesterhez, az biztos, hogy elfogadtuk őt. Ha elfogadtuk, akkor bízunk is benne. Ha mindez megvan, akkor nem nehéz udvariasnak lenni. A mai világban viszont sokkal nehezebb a sempai-kohai kapcsolat problémamentes fenntartása. Az utcán még barát, barátnő, cimbora, stb. a szőnyegen hirtelen sempai lesz. Ahogy a külvilágot is a tatamin kívül kell hagynunk, ugyanúgy a baráti, szerelmi és egyéb kapcsolatokat is. Itt csak a sempai-kohai(-dohai) viszony létezik.

Később az etikett belopózik a mindennapi életünkbe is. Tisztelettudóbbak leszünk, egyre nagyobb igényünk lesz a rendre, fegyelemre, majd észrevesszük, hogy a “KRESZ” hirtelen belső késztetéssé válik. Megüti a fülünket, ha valaki egy sempai-t ócsárol, akár egy fórumon nyilatkozik “érdekes hangnemben” egy mesterről, vagy észrevesszük, ha egy kezdő valamit kifelejtett és ez zavar is minket annyira, hogy megemlítsük neki a helyes viselkedési formát…

Végül egy személyes tapasztalattal zárnám ezt a gondolatot:

Edzésvezetőként ritkábban találkozom sempai-al. Ha ez mégis megtörténik nagyon jó érzéssel tölt el, hogy érezhetem, ahogy belülről, őszintén kifejeződik a tisztelet.

Niklai Norbert
2006. február

Vélemény, hozzászólás?