Nanzan Aikido Egyesület | Nanzan Aikido Association

Az erdő

1999 nyarán többed magammal a Mecseken edzettünk. Mivel én csináltam közülünk a legrégebb óta, így barátaim nekem szegeztek egy kérdést. Furcsa, de a kérdésre nem emlékszem, a válasz viszont azóta is az egyik kedvenc aikido példám. A dolog érdekessége, hogy a válasz egy történet volt, aminek a végét magam sem ismertem…

Az “aikido” egy nagy sötét erdő. Az erdő túloldalán van kulcs, minden technika megoldása, az EGY technika (akár a megvilágosodás :) ). Mindenki oda szeretne jutni. Az erdőben ezernyi ösvény van, sok-sok elágazással. Az ösvények hol kiszélesednek, hol pedig elvékonyodnak.

Minden kis csapatot egy ember vezet (mester), akinél zseblámpa van. Azzal előrevilágítva ki tud kerülni pár buktatót és erre figyelmeztetni tudja a követőit. Akik a vezetőt követik, mind vakon megbíznak benne (és az ő zseblámpájának a fényét követik). Ha nem, akkor próbálkozásaikkal könnyen letérhetnek az ösvényről és leszakadhatnak a csapattól, így magukra maradnak. A vezető, aki legelöl megy látja a távolban az előrébb járó (nagyobb mesterek) csapatok fényeit, így lehetőség nyílik arra, hogy kövesse őket ez a csapat is. Ha a vezető letér – véletlen, vagy azért, mert úgy érzi, hogy ő már a saját útját járhatja és nincs szüksége fényekre – egy olyan ösvényre, ami már biztosan rossz irányba vezet, vagy éppen véget ér, akkor vissza kell menni egészen addig a pontig, ahol még jónak bizonyult az irány… Ha a vezető önző lesz és lekapcsolja a zseblámpát, hogy ne tudják követni, akkor ő maga is hamarosan el fog tévedni a sötétben.

Ebből is látszik, hogy csak olyan vezető mögé érdemes beállni, aki át akar jutni az erdőn. Elszánt, de nem siet túlzottan, mert úgy könnyű elnézni egy elágazást és követi azokat a fényeket, melyek előrébb járnak. Végül pedig tudja, hogy fejlődni csak együtt lehet. A tudás ugyanis mindenkié.

Niklai Norbert
2006. február

Vélemény, hozzászólás?