Egy olyan klubban, ahol egy vizsgát megelőzően, hónapokig olyan felkészülés zajlik, hogy az aikidokák csakis a saját következő vizsgaanyagukat gyakorolják, tulajdonképpen átverik magukat az oktatók és a tanulók is. Az nem lesz más, mint mozgások, minták betanulása. Abból nem születik – lényeges mennyiségű – valós tudás. Tulajdonképpen elpocsékolják saját idejüket, melyet „rendes” gyakorlásra lehetett volna fordítani. A végeredmény is kérdéses. Lehet, hogy kívülről elfogadhatóan fog kinézni a technika, de ilyenkor nagyon sok hibás mozdulat is rögzül és akkor már komoly gondok lehetnek, ha pl. ismeretlen emberrel kerül össze a vizsgán az aikidoka…
Egy jó vizsgához nem elég tudni, hogy is van a technika. Be kell tudni mutatni. Ehhez nem elegendő az, hogy a vizsga előtti hónapban elkezdjük megtanulni a technikát. Azt már ismerni kellene! Hiszen elvileg így kerültünk a „vizsga közelébe”, nem? Állóképesség is kell az adott fokozathoz. Hiába jó a technikád, ha elfogy az erőd és nem tudod megmutatni, hogy valóban mit tudsz.
Abban a (talán nem naiv idealista) hitben élek, hogy Ti azért jártok le hétről-hétre gyakorolni, hogy fejlődjetek és tovább haladjatok az aikido csodás útján. A fejlődés folyamatos, de az üteme és a „mennyisége” változó. Bár kyu-fokozataim nagy részét én sem így szereztem, de a legjobb megoldás az lenne, ha egyáltalán nem kellene vizsgára készülni, hanem a készségszinten elraktározott technikák az aktuális megmérettetésen gond nélkül előjönnének. Ez a valós felkészültség!
Készségszinten? Igen, de mindenki a saját szintjén. Ha éjjel felébresztik álmából és azt mondják neki: „SUWARIWAZA KATA DORI IKKYO”, akkor azonnal megkezdi a technikát. Tudja az útját, menetét, ismeri a technika lényegét. A 5. kyu-s végigcsinálja, közben stabil és figyel a tartására, a 2. kyu-s már hatékonyabb és dinamikus, a 1. dan-os mindenre figyel, pontos, az 5. dan-os megkérdőjelezhetetlen és az eredeti forma már-már követhetetlen, eltűnik…
Hogy jutunk el ide? Egyszerűen. Részt veszünk az edzéseken, őszintén gyakorlunk. Ha „nem jön össze” fél év alatt a tudás, ami a következő fokozathoz szükséges, akkor sincs baj. Ez azt jelenti, hogy most több idő kell. Majd legközelebb. Mindig van legközelebb!
Niklai Norbert
2007. március